Magyarország második legkárosabb politikai szerveződése rendszeresen felborzolja a kedélyeket bizarr, valóságtól teljesen elrugaszkodott elképzeléseivel. Legutóbb éppen egy olyan témához sikerült nyúlniuk, amely különösen fontos számomra, és amely néhány éven belül engem is érinteni fog. Bár az tény, hogy Novák Elődnek ezúttal véletlenül sikerült néhány értelmes gondolatot is elrejtenie a nyilatkozatában*, de összességében, szokásának megfelelően ismét sikerült teljesen rossz oldalról megközelítenie a témát.

    Nem magyarázom túl azt, mi is a gond a "kismama-szépségverseny" ötletével, és hogy miért nem fog a legkevésbé sem hozzájárulni ahhoz, hogy megnövekedjen a gyermekvállalási kedv az országban. Helyette megteszem azt, amit ritkán látok akár kommentszekcióban, akár egyéb poszt formájában: elmondom, melyek lennének azok a cselekvések, amelyeket én elvárnék a cél érdekében. Természetesen a leghalványabb remény gondolata sincs bennem, hogy ez bárkit is érdekelni fog magasabb szinten, hiszen ez az ország nem így működik, csupán úgy érzem, ezúttal nem tudok csendben maradni.

    *Ez a mondat például még részben tükrözi is az én álláspontomat a témáról: "Nagyon sok vágyott gyermek, magzat azért nem születik meg Magyarországon, mert az állam nem nyújt segítséget a válsághelyzetbe került nőknek.".

Novák Előd nyilatkozata, amelyre reagálok:

Mire vágyik valójában egy nő?

Szóval szedjük össze, mire vágyik valójában egy (magamfajta) nő, avagy milyen körülmények között vállalna szívesen gyereket, akár többet is ebben az országban. Fontos, hogy ez a lista azon nőkre vonatkozik, akiknek eleve szándékukban áll anyává válni előbb-utóbb. Azokat a nőket pedig könyörgöm, hagyjuk békén, akiknek ilyesmi eszük ágában sincsen!

Tehát:

• Egy partnerre, aki mellett biztonságban érzi magát, mert nem fogja megverni / megcsalni / elhagyni. És aki még aktívan ki is veszi a részét a háztartás vezetéséből és a gyerekek neveléséből.
• Egy saját otthonra, amelyből nem teheti ki a főbérlő pusztán azért, mert az alig néhány éves csemeték túl hangosan játszanak. Egy olyan otthonra, amelyben lehetőleg van a gyerekek számának megfelelő mennyiségű szoba (amikor már nagyobbak), és még egy, hogy a szülők ne kényszerüljenek a nappaliban aludni. Valamint arra, hogy ez az otthon ne 100-200 évnek megfelelő nettó fizetésbe kerüljön, vagy éppen a hitel törlesztőrészlete ne vigyen el egy teljes nettó keresetet.
• Egy évente, legalább az infláció mértékének megfelelően növekvő családi pótlékra, nem pedig olyanra, amelynek mértéke 2008 óta változatlan.
• Egy olyan szociális ellátórendszerre, amely elismeri, hogy a gyermeknevelés költségei nem érnek véget az otthonteremtéssel.
• Olyan bölcsödei és óvodai ellátásra, valamint oktatásra, melyben a gyermek nem traumatizálódik. Amelyben van megfelelő számú szakember az alapvető oktatáshoz fűződő jog biztosításához, és ahol azok a szakemberek nem túl fáradtak a túlzott adminisztrációs kötelezettségtől, különórától és a legkevésbé sem elégséges fizetéstől.
• Olyan körülményekre, ahol a szülészeti erőszak nem általános, és nem lehetetlenítik el a leendő édesanyákat attól, hogy olyan orvosnál szüljenek, akiben megbíznak. Ahol az állami ellátásban is időben, vagyis brutális várólisták nélkül megkapnak minden segítséget és vizsgálatot. Ahol egy átfogó genetikai vizsgálat nem egy félhavi nettó fizetésbe kerül.
• Olyan kórházakat, ahova szívesen teszed be a lábadat. Ahol nem hétköznap 8-tól 4-ig lehet csak szülni a személyzet hiánya miatt. Ahol a gyermekedet nem fásult ápolók és orvosok látják el később, amikor beteg.
• Olyan körülményekre, ahol a pár nettó fizetése együttesen elegendő élelmiszer-vásárlásra, a (brutál lakás)hitelek fizetésére, a gyerekek eltartására legalább 18 éves korukig, évi egy nyaralásra, szórakozásra és kultúra-fogyasztásra, valamint egy bizonyos mennyiségű összeg havonta történő félretételére.
• Olyan körülményekre, ahol a nő nem kényszerül benne maradni egy rossz, vagy akár bántalmazó, életveszélyes párkapcsolatban pusztán azért, mert nem keres egyedül eleget egy másik lakás kibérléséhez, illetve a gyerekek eltartásához addig, ameddig a gyerektartás összegéről meg nem egyeznek az édesapával.
• Egy olyan politikai rendszerre, ahol az igényeiket, véleményüket legalább minimális szinten képviseli valaki, és nincsenek másodlagos állampolgárnak bélyegezve szimplán azért, mert lepereg róluk a kormánypárti propaganda.

    Összességében a mai Magyarországra jellemző családpolitika éppen a legeslegfontosabb dolgot felejti el: hogy a gyermekvállalás nem a fogantatás és a megtartásáról való döntés pillanatában ér véget. A mai magyar családpolitika lényegében eddig a pillanatig támogatja a leendő szülőket, onnantól pedig, ahol a valódi kihívások kezdődnek, teljes mértékben elengedi a kezüket.

    Kérlek, ne felejtsétek el megírni a kommentszekcióban, ha kihagytam valamit, vagy bármit hozzáfűznétek az elhangzottakhoz!

    A téma továbbgondolása kapcsán megosztom veletek az egyik kedvenc szerzőm, Margaret Atwood véleményét arról, milyen üzenete van annak, ha egy állam gyerekszülésre kényszeríti a nőket, különösen egy diszfunkcionális szociális ellátórendszerben. Szerencsére ott MÉG nem tartunk, hogy kedvenc kormányunk radikális jogi lépéseket tegyen a születésszám növelése érdekében, de a jelenlegi közéleti narratíva is tökéletesen megfelel ahhoz, hogy az alábbi szöveget aktuálisnak érezhessük. A szöveg Atwood Égető kérdések című esszékötetéből származik, amely a Jelenkor Kiadó gondozásában jelent meg 2022-ben. A könyvről itt írtam recenziót.