Az idei tavaszi volt az utolsó félévem az egyetemen, ami nekem több nagyobb mérföldkövet is tartogatott. Nálunk az államvizsgán kívül a szakdolgozat megírása is erre a szemeszterre szokott maradni. Nekem még a kötelező szakmai gyakorlatomat is meg kellett csinálnom mellette, mivel egészen eddig halogattam. Ráadásul nem csak a tanulmányaim lezárására kellett koncentrálnom: közben ki kellett találnom azt is, mit kezdek majd magammal az egyetem után. Szerencsére mindegyik ügy lezárult már mostanra, így lesz bőven miről mesélnem a következő bekezdésekben.

Szakdolgozat

Ha tanulásról van szó, nem én vagyok a legszorgalmasabb ember a világon. Azzal viszont még magamat is megleptem, mennyire elhanyagoltam egy ilyen fontos és maradandó feladatot, mint amilyen a szakdolgozat. Február elejéig fogalmam sem volt, egyáltalán mivel kapcsolatban kutassak, majd, hogy a nagy nehezen megszült ötletemet vállalni fogja-e a konzulensem. A pontos témát és irányt csak pár nappal a címbejelentés határideje előtt (február közepén) fixáltuk le. Ez annyira megnyugtatta aztán az idegeimet, hogy a megírását sem siettem el. A több mint 40 oldalas dolgozatot két héttel a leadási határidő előtt, körülbelül 6-7 nap alatt raktam össze, kutatással, szakirodalom-olvasással együtt. Nem kicsit utáltam magam miatta, főleg az utolsó napokban.

A közvetlen ötletet egyébként a Mélylevegő Projekt Instagramja adta, de alapvetően az életem egyik legmeghatározóbb témájából merítettem inspirációt. Körülbelül 10 éve vagyok depressziós, és ezidő alatt rengeteg félreérthető helyzetbe kerültem miatta. Többször előfordult az is, hogy kifejezetten amiatt bántott a környezetem, mert nem tudott mit kezdeni velem. A Mélylevegő Projekt kapcsán viszont feltűnt, hogy a bejegyzéseik olyan emberekhez is könnyedén eljutnak, akik maguktól nem tájékozódnának mentális betegségekről. Kíváncsi voltam, milyen lehetőségek rejlenek ebben, és egyáltalán milyen eszközök segítségével érik ezt el.

A dolgozatom címe végül ez lett: A közösségi média szerepe a mentális egészség és betegségek edukációjában. A tartalmát elsősorban arra építettem fel, hogyan segít a mentális zavarokkal szembeni küzdelemben az, ha az emberek ismerik ezeket a betegségeket, és mellette tudatosan ápolják a saját mentális egészségüket.

Annak ellenére, hogy nem szántam rá elég időt, a dolgozatom egész jól sikerült még a tantestület szerint is. Olyan jegyet és értékelést kaptam rá, amire igazán büszke vagyok. Sőt, bár végül nem vállaltam el, de az OTDK-ra is esélyes voltam ezzel az irománnyal. Ha esetleg beleolvasnátok, szívesen megosztom bárkivel, aki kér hozzáférést ezen a linken.

Államvizsga

Nem fogom szépíteni, az államvizsgára való készülést még ennél is jobban elhanyagoltam. A 15 darab tétel megírásával együtt körülbelül két hetet adtam magamnak a tanulásra. Ezt ráadásul nehezítette, hogy ekkor már teljes állásban dolgoztam, ahol ugyancsak be kellett tanulnom az ismeretlen munkakörben. A tételek felét az előző napon, a másik felét csak az államvizsga napjának reggelén sikerült alaposabban átnéznem. A védésre pedig egyáltalán nem készültem.

Minderre a legkevésbé sem vagyok büszke, félreértés ne essék. De megvan az ésszerű és jogos magyarázata annak, amiért nem tudtam több energiát szánni a felkészülésre. A munkán kívül még az is rátett egy lapáttal a teljesítményemre, hogy hónapok óta hangulatjavító gyógyszereket szedek, amelyek erősen tompítanak.

Később én voltam a legjobban megdöbbenve, hogy végül mind a tétel felmondását, mind a védést jelessel teljesítettem. De nem is tudtam felhőtlenül örülni ennek. Úgy érzem, hogy nem küzdöttem meg eléggé ezért az eredményért, és hogy nem volt valódi kihívás megszerezni a diplomát.

Munka

Vicces módon előbb lett rendes, teljes munkaidős állásom, mint diplomám, amire igazán nem számítottam. Mindezt ráadásul egy olyan cégnél, ahova magamtól eszembe sem jutott volna jelentkezni, és egy olyan pozícióra, amiről nem is tudtam, hogy létezik.

Magáról a lehetőségről egy rokonom szólt nekem, mikor megtudta, hogy megüresedett ez a pozíció az ominózus cégnél. Nem mellesleg ő is itt dolgozik már csaknem 30 éve, így nagyjából sejtettem, mire számíthatok tőlük. Bár alapvetően nem ilyen munkakört képzeltem el magamnak, de tetszett az, amilyen lehetőségeket ajánlottak az állásinterjún. És szerencsére én is szimpatikus voltam nekik: kedden beszéltem velük először, és pénteken már azügyben hívtak fel, hogy készül a szerződésem.

Itt pár szót szánnék arra is, milyen elképzeléseim voltak az első tartós munkahelyemről. Mindenképpen irodai állást képzeltem el, mert a fizikai teherbírásom szégyenletesen gyenge. Örültem volna, ha a munkaidő elég rugalmas ahhoz, hogy adott esetben elmehessek például orvoshoz úgy, hogy az ne legyen probléma. Az esetenkénti home office-lehetőséget sem vetettem volna meg. De a legfontosabb számomra mégiscsak a bérezés kérdése volt, mivel nem a legjobb anyagi hátterű családból jövök, és szerettem volna legalább egy picit jobb életszínvonalon élni, mint amit eddig megengedhettem magamnak. De a képességeim alapján, kezdőbérként nagyjából bruttó 350 ezernél nem mertem többet remélni.

Hihetetlen, de ez az állás minden fent említett szempontnak megfelel. Sőt, az utolsó kérdésben bőven túlszárnyalta minden elképzelésemet, és olyan anyagi biztonságot ad, amit a mai napig nehezen fogok fel. Mindemellett nagyszerű főnökeim és munkatársaim vannak, akik rettentő ügyesek és segítőkészek. Maga a munka nem könnyű és elég sokrétű, annyira, hogy hónapokig fog tartani beletanulni. Viszont egyelőre nagyon élvezem, és abszolút el tudom képzelni, hogy hosszabb távra is itt maradjak.

Mindent mondtam eddig, csak azt nem, mit csinálok: Sales Representative vagyok, vagyis értékesítő. Magyarul, a cégünk ügyfélkörét próbálom megtartani és bővíteni azzal, hogy más cégeknek (főleg webáruházaknak) ajánlom a szolgáltatásainkat.

...és a jövőbeli tervek

Egy biztos: még egy jó darabig szeretném élvezni, hogy a munka és a szabaidő ilyen jól elhatárolódik egymástól. Rosszul viseltem azt, hogy az iskolás években a kötelességek nem érnek véget a tanítási idővel, és a szabadidőben is a házi feladatokkal, másnapra való készüléssel kell foglalkozni. Ebben ráadásul nincs megállás, mert végtelen időt el lehet tölteni a dolgozatokra való készüléssel, így még akár szombat éjjel is lehet bűntudatod amiatt, mert éppen nem foglalkozol vele. Számomra óriási felüdülés, hogy már nem érzem ezt a fajta nyomást. A stressz abban a pillanatban megszűnik, hogy kilépek az iroda ajtaján, így a délutáni, esti szabadidő és a hétvége teljes egészében a pihenésről tud szólni.

Viszont nem vetem el annak a lehetőségét, hogy továbbtanuljak valamilyen irányban, és már ki is néztem egy levelező képzést a Wekerle Sándor Üzleti Főiskolán. Már csak az a kérdés, rá tudom-e venni magam, hogy újabb másfél évre lemondjak arról a kiegyensúlyozottságról, amit az előző bekezdésben említettem.

Emellett – még a KATA tönkretétele előtt – azt terveztem, hogy teret engedek a kreatív oldalamnak is, egyfajta szabadúszóként, heti néhány órában. Szívesen korrektúráznék vagy írnék cikkeket online magazinokba, de a videóvágás is erősen foglalkoztat. Nem vetem el ezt az ötletet, de jelenleg a közelmúlt eseményei miatt halogatom még egy darabig.

Ha nem is foglalkozás-szerűen, de kreatív tevékenységre mindenképp szüksége van a lelkemnek, ezért várható, hogy nemsokára teljes lendülettel belevetem magam a tartalomgyártásba. Ezen a blogon rátérek a heti posztolásra, és Instagramon is szeretnék ötletesebb fotókat készíteni. A könyves blogomon a blogturnés könyvértékelések sorát más témákkal is lazítanám, és több filmes-sorozatos kontentet hoznék oda, mivel az HBO Max-előfizetés miatt sok ilyesmit fogyasztok mostanában. Ráadásul van egy könyves Instagramom, ahol már egy éve nem posztoltam semmit.

Összességében én jelenleg úgy érzem, megtaláltam a helyemet, és csak a politikai bizonytalanság áll a lelkibékém útjában. Továbbra is vonz a külföldi élet, de nem szívesen hagynám itt ezt a szinte minden szempontból tökéletes állást. Bízom benne, hogy most végre kialakulhat a napi rutinom az elmúlt évek ingázásai után, és hogy esélyem lesz kiegyensúlyozott, stabil életet élni.

Nagyon kíváncsi lennék, ti hogyan éltétek meg az iskolából munkára való átállást? 😊