2023 talán az egyik legizgalmasabb évem volt, annak ellenére, hogy nem történtek velem különösebben izgalmas dolgok. Nem ugrottam ki repülőből, nem jegyeztek el, nem lettem terhes, és nem vágtam bele felújításba sem. Ez volt azonban az első olyan év, amelyet teljes egészében a saját keresetemből finanszíroztam, ezért olyan ajtók nyíltak ki számomra, melyekről korábban csak álmodtam. Négyszer jártam külföldön, három világhíres rockbanda koncertjére jutottam el, és rég vágyott javakra tettem szert. Megírtam három szakdolgozatot mások megbízására, kétszer váltottam állást, belekezdtem egy programozói tanfolyamba, és elkezdtem németül is tanulni. A párommal két egész éve vagyunk együtt, a jövő év pedig csak rólunk fog szólni: összeköltözünk, ráadásul külföldön.

Már évek óta van egy adott koncepcióm, amely alapján az évértékelő bejegyzéseket elkészítem. Idén azonban úgy éreztem, bizonyos történések bővebb kifejtést érdemelnek, amelyet a korábbi formula nem tesz lehetővé. Remélem, ez is tetszeni fog nektek! 😊

Minden évben szentelek külön összegzést az olvasmányaimnak, valamint a kedvenc könyveimnek, ezt ide kattintva tudjátok elolvasni.

Munkahelyváltás

Idén március végével otthagytam a legelső állásomat, amely korábban nem csupán egy biztos pontnak tűnt az életemben, de kivételes anyagi stabilitást is biztosított. Sok oka volt annak, hogy felmondtam, de a legfőbb az a folyamatos és durvuló verbális bántalmazás volt, melyet egy idősebb kollégám megengedett magának velem szemben. Azt illetően, mi váltotta ki a viselkedését, csak találgatni tudok. Talán bosszantotta, hogy fél év alatt nem fejlődtem arra a szintre, ahova ő évtizedek alatt jutott. Vagy frusztrálták a túlzott túlóraelvárások, amelyeknek ő eleget tett, de én erre kompenzáió nélkül nem voltam hajlandó.

Mindenesetre úgy döntöttem, a mentális egészségemet az anyagi jólét fölé helyezve megpróbálok találni egy nyugodtabb állást. Igaz, a következő néhány hónap nem volt könnyű, tekintve, hogy vidéken irodai munkát találni felér a lehetetlennel, de tökéletesen megérte az erőfeszítés. Sikerült egy olyan helyet találnom, ahol jól érzem magam, és éppen elegendő a kihívások mennyisége ahhoz, hogy felpörgesse a vérnyomásomat, de ne legyen stresszes. Tökéletes a munka-magánélet egyensúly, hiszen nincs túlóra, a beosztás pedig megbízható. Mindemellett sokszor kerülök olyan műszakba, amikor nagyon kevés a munka mennyisége. Bár a bér meg sem közelíti azt a mértéket, amely kompenzálni tudná az inflációt, de eleve átmeneti megoldásként tekintettem erre a munkahelyre.

Tanulmányok

Már tavaly ilyenkor erősen gondolkodtam egy képzés elvégzésén, de idén tavasszal megléptem: előfizettem egy frontend fejlesztő tanfolyamra. A programozás már régóta foglalkoztat, hiszen stabil megélhetési, és az átlagnál talán magasabb kereseti lehetőséget kínál, és bár abszolút humán típus vagyok, szeretem az efféle kihívásokat. Mint kiderült, én már régóta foglalkozom ezzel, hiszen a blogok miatt, autodidakta módon beleástam magam a HTML-be és a CSS-be már évekkel ezelőtt, de az, hogy ez már majdnem programozásnak számít, csak most derült ki számomra. A tanfolyam még mindig tart, jelenleg a JavaScript megértésével és megjegyzésével küzdök, de ami a HTML/CSS-t illeti, már biztosan megállnám a helyemet egy projektben. Amiatt azonban kissé aggódom, hogy nem fogok tudni elhelyezkedni a szakmában, hiszen hónapok óta egyre gyakrabban hallom szakmabeliektől, hogy egyre szűkülnek a munkerőpiaci lehetőségek, és a juniorok nem találnak megfelelő pozíciót maguknak.

Koncertek

Az idei év legmenőbb koncertélménye a Guns ‘n’ Roses volt – és ennek azért sztorija is van. Édesanyám tinédzserkorától fogva rajong a bandáért, de még sosem volt koncertjükön, ezért úgy döntöttem, ezt az élményt ajándékozom számára az idei 50. születésnapja alkalmából. Nem is időzíthették volna jobban a Magyarországra való visszatérésüket, tekintve, hogy csupán egyszer vagy kétszer jártak itt a pályájuk során. Maga a koncert nem volt életem legjobbja: a Puskás Aréna akusztikája kritikán aluli volt, Axl Rose-ból pedig vélhetően csak a stúdióban tudtak értékelhető énekhangot kicsalni valahol a ‘80-as években… De nekem is nagy álmom volt, hogy eljussak valamelyik klasszikus rockbanda koncertjére, ezért ez felejthetetlen élmény marad számomra is.

2023-ra a kis szülővárosom nyerte el az Európa Kulturális Fővárosa címet, és sikerült annyi pénzt nem elsikkasztaniuk, hogy egy Budapest Parkkal vetekedő koncerthelyszínt hozzanak létre a város közepén. A nyár folyamán olyan komoly, külföldi nevek is a színpadra léptek itt, mint Tom Odell, Steve Aoki, Iggy Pop vagy Paul Kalkbrenner. De az én hard rocker szívemet csak a Hollywood Undead x Papa Roach koncerttel tudták elcsábítani, azzal viszont nagyon. Egyrészt: a két bandának idén januárban megjelent egy közös dala, a Swerve, amit annak ellenére, hogy fura, imádok és ronggyá hallgattam már. Másrészt: a Papa Roach is, de főleg a Hollywood Undead rettentő fontos részét képezte a párommal való megismerkedésnek. Utóbbiak dalait az összejövetelünk közben és után hónapokig hallgattam – és semmi mást rajtuk kívül. Mindez, és a tény, hogy két amerikai világsztár banda a lakásunktól mindössze 5 percre koncertezik, a mai napig túlcsordítja a szívemet. Bár a Hollywood Undead tagjai is inkább stúdióban tehetségesek, már ami az énekhangot illeti, de eszméletlen élményt okoztak számunkra azon a kora nyári estén. És még a Swerve-et is eljátszották a Papa Roach-csal közösen!

Utazások

Az idei év kezdetén már fél éve rendelkeztem saját keresettel, ezért elkezdhettem végre megvalósítani korábban lehetetlennek bizonyuló dolgokat. Régi vágyam volt, hogy eljussak Bécsbe és felfedezzem a várost, ezért a párommal januárban kiutaztunk két napra. Ez az idő arra volt elegendő, hogy gyalog felfedezzük a szállás közvetlen környékét, a Prátert, valamint Bécs belvárosát.

Nem sokkal később egy barátnőm szólt, hogy lemondások miatt akciósan lenne lehetőségünk Velencébe látogatni egy utazási irodával, épp a karnevál ideje alatt. Ez egy csütörtöki napon történt, és péntek éjszaka már úton voltam arra a helyre, ahol felvett engem a busz. Nem csupán azért voltam büszke magamra, hogy sikerült két éjszakát túlélnem egy emberekkel telezsúfolt, levegőtlen buszon, hanem azért is, mert életemben először hoztam spontán döntést egy ennyire lényeges kérdéssel kapcsolatban. Velence egyébként lélegzetelállító, ne hagyjátok ki az életetekből csak azért, mert túl népszerű turistacélpont!

Egy hétre rá Németországba indultunk néhány napra, abba a kisvárosba, ahol a párom két évig dolgozott, és ahol akkor még a legjobb barátja élt. Brüggen tőlünk elég messze, alig néhány kilométerre a holland határtól található, ezért tizenvalahány órát töltöttünk autóban. Az összes utazás közül ezt élveztem a legjobban, hiszen remek társaságunk volt, jókat ettünk és a helyszín is gyönyörű volt a maga módján (amennyire februárban gyönyörű lehet valami). Imádtam, hogy a szállásunk egy átalakított malom volt, és ha kinyitottuk az ablakot, a mellettünk futó patak csobogását hallgattuk. De két dolog miatt volt igazán jelentős ez az élmény: megismertem a párom múltjának egy rettentő fontos szeletét, és eldöntöttük, hogy a külföldre költözésünkkor ezt a környéket tartjuk prioritásnak.

Az utolsó külföldi utam ugyancsak egy hirtelen jött lehetőség volt ugyanazzal az utazási irodával, akikkel Velencébe mentem. A Plitvicei-tavakhoz mentünk, amely eleve elképesztő hely, de október 28-án, az ősz derekán egyszerűen fenomenális. Annyira döbbenetes volt a táj szépsége, hogy nem egyszer majdnem elbőgtem magam. Maga a hely egy nemzeti park, melyet egy tórendszer körül alakítottak ki. A tavak különböző magasságokban helyezkednek el, ezért átfolynak egymásba, több száz, ha nem több ezer kisebb-nagyobb vízesést létrehozva. Ha van lehetőségetek, a Plitvicei-tavakat ne hagyjátok ki az életetekből, és ha annyira rajongotok az őszért, mint én, mindenképpen egy október végi vagy november eleji napot válasszatok a kirándulásra.

    Magyarország második legkárosabb politikai szerveződése rendszeresen felborzolja a kedélyeket bizarr, valóságtól teljesen elrugaszkodott elképzeléseivel. Legutóbb éppen egy olyan témához sikerült nyúlniuk, amely különösen fontos számomra, és amely néhány éven belül engem is érinteni fog. Bár az tény, hogy Novák Elődnek ezúttal véletlenül sikerült néhány értelmes gondolatot is elrejtenie a nyilatkozatában*, de összességében, szokásának megfelelően ismét sikerült teljesen rossz oldalról megközelítenie a témát.

    Nem magyarázom túl azt, mi is a gond a "kismama-szépségverseny" ötletével, és hogy miért nem fog a legkevésbé sem hozzájárulni ahhoz, hogy megnövekedjen a gyermekvállalási kedv az országban. Helyette megteszem azt, amit ritkán látok akár kommentszekcióban, akár egyéb poszt formájában: elmondom, melyek lennének azok a cselekvések, amelyeket én elvárnék a cél érdekében. Természetesen a leghalványabb remény gondolata sincs bennem, hogy ez bárkit is érdekelni fog magasabb szinten, hiszen ez az ország nem így működik, csupán úgy érzem, ezúttal nem tudok csendben maradni.

    *Ez a mondat például még részben tükrözi is az én álláspontomat a témáról: "Nagyon sok vágyott gyermek, magzat azért nem születik meg Magyarországon, mert az állam nem nyújt segítséget a válsághelyzetbe került nőknek.".

Novák Előd nyilatkozata, amelyre reagálok:

Mire vágyik valójában egy nő?

Szóval szedjük össze, mire vágyik valójában egy (magamfajta) nő, avagy milyen körülmények között vállalna szívesen gyereket, akár többet is ebben az országban. Fontos, hogy ez a lista azon nőkre vonatkozik, akiknek eleve szándékukban áll anyává válni előbb-utóbb. Azokat a nőket pedig könyörgöm, hagyjuk békén, akiknek ilyesmi eszük ágában sincsen!

Tehát:

• Egy partnerre, aki mellett biztonságban érzi magát, mert nem fogja megverni / megcsalni / elhagyni. És aki még aktívan ki is veszi a részét a háztartás vezetéséből és a gyerekek neveléséből.
• Egy saját otthonra, amelyből nem teheti ki a főbérlő pusztán azért, mert az alig néhány éves csemeték túl hangosan játszanak. Egy olyan otthonra, amelyben lehetőleg van a gyerekek számának megfelelő mennyiségű szoba (amikor már nagyobbak), és még egy, hogy a szülők ne kényszerüljenek a nappaliban aludni. Valamint arra, hogy ez az otthon ne 100-200 évnek megfelelő nettó fizetésbe kerüljön, vagy éppen a hitel törlesztőrészlete ne vigyen el egy teljes nettó keresetet.
• Egy évente, legalább az infláció mértékének megfelelően növekvő családi pótlékra, nem pedig olyanra, amelynek mértéke 2008 óta változatlan.
• Egy olyan szociális ellátórendszerre, amely elismeri, hogy a gyermeknevelés költségei nem érnek véget az otthonteremtéssel.
• Olyan bölcsödei és óvodai ellátásra, valamint oktatásra, melyben a gyermek nem traumatizálódik. Amelyben van megfelelő számú szakember az alapvető oktatáshoz fűződő jog biztosításához, és ahol azok a szakemberek nem túl fáradtak a túlzott adminisztrációs kötelezettségtől, különórától és a legkevésbé sem elégséges fizetéstől.
• Olyan körülményekre, ahol a szülészeti erőszak nem általános, és nem lehetetlenítik el a leendő édesanyákat attól, hogy olyan orvosnál szüljenek, akiben megbíznak. Ahol az állami ellátásban is időben, vagyis brutális várólisták nélkül megkapnak minden segítséget és vizsgálatot. Ahol egy átfogó genetikai vizsgálat nem egy félhavi nettó fizetésbe kerül.
• Olyan kórházakat, ahova szívesen teszed be a lábadat. Ahol nem hétköznap 8-tól 4-ig lehet csak szülni a személyzet hiánya miatt. Ahol a gyermekedet nem fásult ápolók és orvosok látják el később, amikor beteg.
• Olyan körülményekre, ahol a pár nettó fizetése együttesen elegendő élelmiszer-vásárlásra, a (brutál lakás)hitelek fizetésére, a gyerekek eltartására legalább 18 éves korukig, évi egy nyaralásra, szórakozásra és kultúra-fogyasztásra, valamint egy bizonyos mennyiségű összeg havonta történő félretételére.
• Olyan körülményekre, ahol a nő nem kényszerül benne maradni egy rossz, vagy akár bántalmazó, életveszélyes párkapcsolatban pusztán azért, mert nem keres egyedül eleget egy másik lakás kibérléséhez, illetve a gyerekek eltartásához addig, ameddig a gyerektartás összegéről meg nem egyeznek az édesapával.
• Egy olyan politikai rendszerre, ahol az igényeiket, véleményüket legalább minimális szinten képviseli valaki, és nincsenek másodlagos állampolgárnak bélyegezve szimplán azért, mert lepereg róluk a kormánypárti propaganda.

    Összességében a mai Magyarországra jellemző családpolitika éppen a legeslegfontosabb dolgot felejti el: hogy a gyermekvállalás nem a fogantatás és a megtartásáról való döntés pillanatában ér véget. A mai magyar családpolitika lényegében eddig a pillanatig támogatja a leendő szülőket, onnantól pedig, ahol a valódi kihívások kezdődnek, teljes mértékben elengedi a kezüket.

    Kérlek, ne felejtsétek el megírni a kommentszekcióban, ha kihagytam valamit, vagy bármit hozzáfűznétek az elhangzottakhoz!

    A téma továbbgondolása kapcsán megosztom veletek az egyik kedvenc szerzőm, Margaret Atwood véleményét arról, milyen üzenete van annak, ha egy állam gyerekszülésre kényszeríti a nőket, különösen egy diszfunkcionális szociális ellátórendszerben. Szerencsére ott MÉG nem tartunk, hogy kedvenc kormányunk radikális jogi lépéseket tegyen a születésszám növelése érdekében, de a jelenlegi közéleti narratíva is tökéletesen megfelel ahhoz, hogy az alábbi szöveget aktuálisnak érezhessük. A szöveg Atwood Égető kérdések című esszékötetéből származik, amely a Jelenkor Kiadó gondozásában jelent meg 2022-ben. A könyvről itt írtam recenziót.